Mi lenne, ha - elengedés és elfogadás                                  2022.10.05.

  Októberben járunk, egészen az elején. Kint sötét van, még a lámpákat sem kapcsolták vissza. Nem kapcsolok lámpát én sem, csak a nappaliban, így a nagy üveg ajtókon keresztül kiszűrődő fény békés hangulatot teremt. Az előző hideg, szeles, esős napokhoz képest, most kellemes idő van. Néha egy-egy lágy szellő végig simít arcomon, emlékeztetve, hogy ez már az ősz.

         Egy kardigán és egy vékony sál tökéletes meleget ad. Kezemben a finoman illatozó, forró kévés csészével ülök a kedvenc székemben és élvezem a mindent betöltő csendet. Semmi zaj. Még a madarak is alszanak. Minden olyan nyugodt és tökéletes. A lelkem szabad, nem terheli semmi. Sem félelem, sem aggódás, sem az élet gondjai. Ez a pillanat most a csend és a béke áldott találkozása.

       A gondolataim lassan útra kelnek és beszélgetni kezdek Vele. Gedeon jut eszembe. A történet, ahogyan győzelmet aratott egy esélytelennek tűnő helyzetben. Önmaga fölött, a félelmei fölött, az aggodalmai fölött és a kifogásai fölött. Nem volt semmi, ami megakadályozza abban, hogy Isten véghez vigye a tervét. Azt a tervet, amihez Gedeonra volt szüksége. Őt akarta. Gedeon a terv kivitelezése alatt bízott Isten döntéseiben. Nem kellett neki hordania a döntésekkel járó felelősséget. Nem kellett álmatlan éjszakákat töltenie azzal, hogy meghozza a jó döntést. Nem kellett tépelődnie és gyötrődnie amiatt, hogy helyesen dönt-e vagy sem! Egyetlen döntést kellett meghozni a legelején: Engedelmes lesz Istennek és azt teszi, amit mond. Amikor Isten folyamatosan vette el mellőle az embereket, nem félt őket elengedni, hiszen nem emberek ígértek neki győzelmet, hanem a hatalmas Isten! Semmit nem ért volna vele, ha maga mellett tartotta volna a sok embert – akik biztosították volna a hűségükről és a támogatásukról- de mégis akadályai lettek volna Isten tervének.

       A saját életem jutott eszembe. A megannyi álmatlan éjszaka, kétség és félelem. Vajon sokszor nem én is, mi is így járunk? Annyira akarunk valamit, annyira vágyunk egy győzelemre, egy terv sikeres kivitelezésére, egy szolgálat eredményességére, hogy közben mi vagyunk a saját magunk akadálya? Mert félünk elengedni embereket magunk mellől, mert mi hozunk döntéseket és mi akarjuk megoldani a problémákat…és mi akarunk győzni… Éppen ezért, a félelem gúzsba köt és görcsösen ragaszkodunk emberekhez, szokásokhoz, a berögzött mintákhoz, a tanult teóriákhoz. Mert elengedni, lemondani, átadni olyan nehéz. Ijesztő és magányos.

     Pedig ez nem egészen így van. Mert mindig mellettünk maradnak azok, akiket Isten a javunkra ad mellénk. Mindig elég ember lesz velünk ahhoz, hogy győzzünk és áldott, eredményes szolgálatunk legyen. Mi lenne:  

-        ha megértenénk, hogy Kire és kikre van szükségünk Isten szerint és nem szerintünk?

-        ha megtanulnánk elengedni és elfogadni!

-        ha belátnánk, hogy: az Isten feladata a döntés, a mienk pedig az engedelmesség.

-        ha bíznánk Benne annyira, hogy elhiggyük: nem számít hányan vannak mellettem és hányan ellenem, ha az Úr akaratát teljesítem.

„ Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást. „ 1.Sámuel 14:6

 

Mi lenne ha…  böjt                                                                2022. 04. 14.         

      Gyönyörű tavaszi nap van. Gyors tempóval közeledik a Húsvét. Nagyon izgatott vagyok. Mindent felülmúl az a várakozás, ami most megelőzi bennem ezt az ünnepet. Mintha várna rám valami. Valami új, valami más. Valami, ami szép és különleges. Napok óta azon gondolkodom, mi lehet ez? Miért ennyire erős és szorongató? Miért nem tudok szabadulni tőle?
    Kívül minden ugyanolyan, mint máskor. Csak bennem történik ez a furcsa érzés, ami kísér egy ideje. Talán valamin változtatni kellene... Egyre csak ez   visszhangzik bennem.

      Megállok. Sorra veszem a húsvétig tartó időszakot. Hmmm… már nincs is olyan sok… elmélkedem… Azután veszem a történéseket egymás után: elmúlt Virágvasárnap. Itt a nagyhét -így nevezzük. Csütörtök: Júdás elárulja az Úr Jézust, utolsó vacsora. Nagypéntek: keresztre feszítés. Végül Húsvét: a dicső feltámadás. Igen, így jönnek szépen sorban. Gyerekkoromtól jól ismert történetek. De hátha valami most mégis más lehet? Több? Mélyebb? Aktuálisabb? Még nem tudom a választ, de egyben biztos vagyok: egészen más lesz, mint amilyen eddig volt.

S ahogy felvillantak a képek, egy szó tört utat magának élesen. Böjt.
-     Uram, akarod, hogy a böjtöm most más legyen?
-      Miben? Uram? Mit akarsz, milyen legyen?

Egy mondat jutott eszembe a Bibliából: „…hogy örömötök teljes legyen.” Olyan gyönyörű volt, olyan szépen csengett. Mintha a szívemben zeneként csendültek volna fel ezek a szavak. IGEN! – egyre harsányabb lett bennem.

- Igen, Uram! Azt akarod, hogy a böjt most csupa öröm legyen. Öröm töltse be a szívemet-lelkemet-elmémet! Minden erről szóljon bennem, hogy amikor a Te nevedben kérek, az Atya azt megadja nekem. Ezt ígérted!

    És az öröm szava egyre csak zengett bennem. Betöltve minden kérést, kérdést, gondot és reményeket. Mert van hitem és van Mesterem! Van áldozat és van kegyelem! Van megváltás és van örök életem! Erről szól a nagyhét, a nagypéntek és erről kell, hogy szóljon az egész életem.
    Ez a böjt az örömé legyen. Amiért nem vádol többé bűn és szégyen. Nem kell félelemben élnem. Szabad vagyok és szentül, igazán élhetek.
    A böjt most egészen másképp „fest”. Ebben a böjtben az életemben egy új tavasz ébredt. Új illatot áraszt az imám, dicséretem és életem.

Gyönyörű tavaszi nap van. Várt rám valami új, valami különleges.
Kívül minden ugyanolyan, mint máskor, de belül örömre fordult minden!   

       

Mi lenne ha - szív                                                                    2022.03.24.                                                                                       

  Az autóban ültem. Mindenhol sötét volt. Az utcán még nem égtek a lámpák amikor elindultam. Az út felénél, a néma csendben felhangzott egy madár hangja. Azután még egy és még egy…
A házakban még sötét volt, csak elvétve égett valahol egy-egy lámpa. Az egyiknél éppen indult egy autó. Talán munkába ment…nem tudom. Bekanyarodtam az utcába és lassan felhajtottam a kocsibeállón. Leállítottam a motort, kiszálltam és álltam a hajnali ég alatt. Még ragyogott a hold, de már nem udvarolták körül a csillagok.
És már égtek a lámpák, de még nem rajongtak körülötte apró bogarak.
De volt valami, ami ott tartott, az alvó házak között és megindította a szívemet, feltárva bennem néhány gondolatot.
A madarak gondtalan, vidám csicsergése. Nem befolyásolta őket sem a korai óra, sem a sötét, sem a hideg. Nem számított, hogy hallja-e őket bárki, látják-e, kitől, honnan jön ez a gyönyörű dallam…. Egyszerűen azt tették, amire teremtve lettek.

-       Mi lenne, ha nekem is ilyen szívem lenne?
Őszinte, egyszerű és tiszta?
-       Mi lenne, ha a hangom csak adna, biztatna és vigasztalna, mások ajkára mosolyt csalva?
-      Mi lenne, ha nem számítana hétköznap és ünnep, mert a hála és öröm benne ugyanúgy csengene?
-        Mi lenne, ha nem az emberekről vagy magamról szólna,
hanem csak az Istenről dalolna?
-     Mi lenne, ha csak az számítana, hogy mind eközben csak az Ő szeme legyen rajtam.

És következett még után sok-sok „mi lenne ha…”. Kérdések válaszokra, talányok megfejtésre várva és érzések megértésre vágyva.
Hirtelen egy mentőautó szirénája hasított bele a fekete némaságba. Összehúztam magamon a kardigánt és megborzongtam. Hideg volt. Fáztam. Beléptem a házba és átölelt az otthon biztonságos, békét adó melege. Egy úja nap kezdetén. Egy hét közepén, egy közelgő ünnep küszöbén.

 

Oldal: MI LENNE HA...
Váradi Krisztina - Gondolatok a teraszon - © 2008 - 2024 - feheryndigo.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat