Az érintés                                                                                 2023.02.04.

  Átlagos napnak indult. A napi teendők közepette valami erős érzés kerített hatalmába. A szívem hevesen dobogott és egy szokatlan, érdekes vágyat éreztem. Megmagyarázhatatlan volt ez a vágyakozás valami után, amit nem is tudtam megfogalmazni.

Egyszerre csak eszembe jutott egy régi-régi ének kislány koromból. Valahogy így hangzik a refrén:

„ Fájó szív, megtört emberek,
  Értük haltál meg a Golgotán,  
  Érints meg, csak erre vágyom,
  Tőled kaptam életem.”

„Érints meg, csak erre vágyom,”- ismételtem magamban újból és újból.Igen! Ó, milyen jó volt kimondani teljes szívemből. Érints meg!
Erre vágyom! Uram, a Te érintésedre vágyom!

AZ ÉRINTÉS. Ami lassan, gyengéden és szeretettel jön hozzám.  Hol az a hely, ahol a legnagyobb szükség van arra, hogy megérintse, hogy meggyógyítsa, hogy megvigasztalja, helyreállítsa, megigazítsa és újjátegye egyetlen érintése?

Volt már, hogy te is vágytál mindennél jobban erre az érintésre? Talán most is ott ég benned a vágy? A kimondhatatlan sóvárgás egy boldog, teljes és beteljesedett élet után? A gyógyulás után? A vigasztalás után? Vagy valami egészen más után? Akkor itt az alkalom. Mert ott van melletted és azt kérdezi:

-        Mondd, mire van szükséged? Kérd tőlem és odaadom neked!

Egy korty az élet vizéből, egy levél az élet fájáról, egy falat az elrejtett mannából, egy pillanat dicsőségéből és erő az Ő erejéből.

Megtaláltad. Az Övét. Egy érintés. A Mesteré, Jézusé.

 

Győztes imák                                                                       2022.07.10. 
                                                                                                                        A konyhában álltam és az almákat készítettem elő a leveshez. Szokatlan érzés vett rajtam erőt. Mint egy vizsgadrukk vagy vihar előtti csend.
Belülről egy jól ismert hang szavai érték el a gondolataimat. Győztes imák.

• Hmmm…gondoltam. Győztes imák? De nem is kérdeztem semmit és nem is vártam választ. Akkor mi ez?
• Győztes imák! - Most határozottabban csengett. 
• Akkor ez útmutatás. Erre van szükségem. Egy győztes imádságra!

Valami lesz, valami olyan fog történni, amiben szükségem lesz arra, hogy megerősítsem magamban azt a tudatot, hogy győztes vagyok. Győztes vagyok, mert Ő győzött! Bármilyen támadás is fog érni, Istennél már kész van a védelem és ott vár a győzelem is!

Mivel hirtelen nem tudtam, hogy mivel kezdjem az imádkozást, bevezetésként hálát adtam Istennek az Igéért, a Szent Lélek vezetéséért és a nekem adott ígéretekért…és elkezdtem felidézni és hangosan kimondani az Igéket, amik a győzelemről szólnak. 

Azt vettem észre, hogy teljes nyugalom van a szívemben és betölt az öröm. Hangosan énekeltem a győzelmet megvalló dicséreteket. Miközben dicsérték Őt, mint egy folyó, úgy jött az ima ajkamra. Biztonságot, erőt és bátorságot éreztem szembenézni azzal, ami rám vár.

 Egy kis idő múlva leültem és kinyitottam a Bibliámat, hogy a soron következő Zsoltárt olvassam. "Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod. Ármánykodik a bűnös az igaz ellen, és acsarkodik ellene. De kardjuk saját szívüket járja át, és íjaik összetörnek."   Zsolt. 37:10, 12, 15 

     Most talán kíváncsi vagy rá, hogy jött-e a támadás? Hát persze hogy jött!  Másnap. Gonosz, fájdalmas és értelmetlen. Ebből a fájdalmas volt a legrosszabb és legerősebb. Szükségem volt minden erőmre, hogy békesség legyen a szívemben. Egész nap küzdöttem magammal. Újra és újra emlékeztem arra, hogy Isten előre felkészített. A nap folyamán sokszor elolvastam a Zsoltárt és estére az a néhány sor teljes nyugalmat hozott.

    Talán neked is van próbád, nehézséged vagy harcod. Talán ok nélkül ér vád vagy igazságtalanság. Talán egy kis biztatásra van szükséged. Akkor az én bizonyságom legyen biztatás és ne feledd: neked is van egy  győztes imádságod!

 

Rábízhatok mindent                                                      2022.08.29.                          

Felébredtem. Sötét volt. Megnéztem az órát:1:29. Éjjel. Felültem.
Ahogy a poharamért nyúltam, egy  régi ének néhány sora jutott eszembe:

„Nem látom holnapom, mégis Rád bízhatom minden utam.”
Lefeküdtem. Az ébresztő hangja ébresztett fel. 4:30. Az idősebbik gyerekemmel most ébredünk. Ahogy felültem, ismét az a dalszövegjutott eszembe: „Nem látom holnapom, mégis Rád bízhatom minden utam.”

Gyorsan lejegyeztem és indultam csinálni a szendvicset. Biztos voltam benne, hogy Isten üzen nekem. Ő akar valamit mondani.

7:00 Indulás az iskolába a legfiatalabb gyerekemmel. Új iskola, új tanárok, új osztálytársak…Korán indultunk, mert nem tudtuk milyen lesz a forgalom és persze meg kell keresni a tantermet is. Nem lesz egyszerű neki. Több, mint 4000 diák jár az iskolába.Betűvel jelzett épületek, bejáratok, szektorok. Ahogy beültem a kocsiba összeszorult a torkom és éreztem, hogy görcsbe rándul a gyomrom.

-        Mi ez? Félelem? Nem, nem féltem.
-        Aggódás? Nem, nem is aggódtam.
-        Akkor mi lehet ez a szorító, bénító érzés?
-        Szorongás! Talán a legrosszabb. Meghatározhatatlan az ok, így nem is               nagyon tudunk ellene tenni semmit.

Ültünk a fiammal egymás mellett az autóban és hallgattunk.Tudtam, hogy nagyon izgul.Magamban imádkozni kezdtem.Egyszerre megint visszhangozni kezdtek bennem az ének sorai: „Nem látom holnapom, mégis rád bízhatom minden utam.”

-        Igen! Ezért adtad nekem ezt az ígéretet Uram már éjjel és hajnalban és reggel is. Mert Te ismersz és már előre tudtad, hogy szükségem lesz békességre és nyugalomra.

Míg dúdoltam magamban ezeket a sorokat minden szorongás és negatív érzés eltűnt. Mintha nem is lett volna. Hiszen miért is aggódnánk, félnénk vagy szoronganánk,amikor a Mindenhatóra bízhatjuk magunkat és mindenünket, amink van.

 

Értünk sír a Föld…                                                              2022.05.23.                                                                                                                                        
   Álltam a TV előtt kezemben a távkapcsolóval és azon tűnődtem, mit is tegyek? Éppen a YouTube volt a programban és az első kockára kattintottam- Légy bátor – ez volt a dal címe. Már nem is emlékeztem rá. OK- megnyomtam a gombot és már hangzottak is az első akkordok. Hallgattam a szöveget. Annyira időszerűnek tűnt, olyan aktuálisnak. Szavai behatoltak az elmémbe és megrázták az egész lényemet. Könnyek peregtek végig az arcomon, amikor ismételték a refrént:

„Értünk sír ez a Föld,
minket vár ott kint az aratás.
Csak tedd meg amire kér,
és más lesz a világ.”

Mintha személyesen hozzám szólt volna. Mintha nekem szólna ez az üzenet:
- Krisztina? Hallod? Hallod, hogy sír a Föld? Hallod, hogy Érte kiált? Hallod, hogy Őt keresi? Téged várnak, tőled várnak az emberek! Remélnek és várnak!
Tudsz adni Belőle? Meg tudod mutatni Őt? Megismerik általad? – a kérdések ott parázslottak a szívemben.

Ebben a háborgó, bizonytalan és keserű világban egyre többen vágynak valami többre. Olyanra, amit nem lehet megtalálni a világban, a médiában, a pénzben vagy karrierben. Keresik az embertársaink a háború árnyékában a békét, az önzés hálójában a szeretet és a félelem szorításában a biztonságot. Szabad világban élünk, mégis mindenki a szabadságot keresi. Olyan világban, ahol bármit megkaphatunk, mégis mindenki vágyakozik. Egy világban, ahol minden önmagunkról szól, mégis mindenki önmagát keresi. Abban a világban, ahol mindenkinek felkínál van kínálva a megoldást, mégis olyan kevesen fogadják el.

Mi pedig, annyira akarunk segíteni. Olyan nagyon igyekszünk. Gondolkodunk, szervezkedünk, mérlegelünk a lehetőségek között és talán néha még cselekszünk is. Tesszük, amit tudunk. Amiről úgy gondoljuk, hogy működik és közben imádkozunk. Görcsösen, már-már erőnk felett is teszünk azért, hogy az emberek megtalálják Istent.
A megoldás keresése közben, a nagy tenni akarások között lehet észre sem vesszük ami ott van előttünk. Egyszerűen, világos útmutatásként.

„ Csak tedd meg amire kér és más lesz a világ!”
Akarunk változást? Szeretnénk, ha jobb lenne a világ? Vágyunk arra, hogy embertársaink megtalálják a nyugalmat és boldogságot?
Akkor kezdjük el a környezetünkben.
Hogyan? Úgy, hogy megváltozunk. MI. Saját magunk. Ha a szavaink kenyerekké, a hangunk simogatássá, az ölelésünk biztatássá és a kézfogásunk bizalommá válik. Ha észrevesszük azt, amit nem lát a szemünk és odafordulunk akkor is, ha elfordítanánk a fejünk.
   
Egyszerűen csak szeressünk és szolgáljunk az emberek felé úgy, ahogyan Ő kéri és jönni fog a változás! Csak tegyük meg, amire kér!

 

Virágvasárnap                                                          2022.04.03.                                                                                                                        

Este volt. Késő. Már éjszakába fordult az idő. Az egyik kedvenc dicsőítő dalomat hallgattam és egy mondat belehasított a szívembe? „Jelenlétedben Veled csodát élek át.” Abban a pillanatban valóságos lett számomra. Átéltem. Otthon. Egyedül. A félhomályban. Néma csendben, éppen ott voltam. Isten jelenlétében.

Az ének minden sora életre kelt bennem, érezhető lett és az ereimben lüktetett. A könnyek legördültek az arcomon és visszahangzott bennem olyan mély sóvárgással, ami már fájt. „Többet még! Belőled többet még!” A gondolataim, a szívem és a lelkem némán énekelte és énekelte megállíthatatlanul.
  

    Azután minden elcsendesedett. Egy szó villant fel elmémben: „Hozsánna!” És vittek tovább a gondolataim:” Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott aki jön az Úrnak nevében! Hozsánna az Isten Fiának!”
Megelevenedett az első Virágvasárnap története. A nappali mintha Jeruzsálem utcája lett volna és a tömeg vinne, sodorna magával ebben az ünnepélyes, történelmi pillanatban. Rengeteg ember, emelkedett hangulat, boldog kiáltások és örömteli rivalgás hallatszott mindenfelől. Frissen tört pálmaágakból és ruhákból terített szőnyeg volt végig az úton. Egészen magával ragadott ez a hangulat. Ahogy haladt a történet velem, megpillantottam egy egyszerű, átható tekintetű férfit. Szamárháton ült.  A szeretet, amivel a szívembe tekintett minden másnál erősebb volt. Éreztem szétáradni a testemben. Ahogy átölel és meggyógyít. Éreztem amikor bekötözte sebeimet. Ahogy megvigasztal minden bánatot és elvesz minden fájdalmat. Valóságosan éreztem, ahogyan megújul minden bennem.

Kinyitottam a szememet, de az ajkaim még mozogtak: Köszönöm Uram! ... és egyre csak törek fel belőlem a szavak, míg átéltem azt a csodát, amit a Virágvasárnap ad nekünk. Igen, nekünk. Neked és nekem.
Rádöbbentem, hogy mi hiányzott eddig a Virágvasárnapomból. Nem a pálmaágak, nem a leterített ruhák, nem a tömeg és nem is a Hozsánna kiáltások. Nem! Nem! A férfi tekintete hiányzott. A Názáreti
szeme, ahogy bele lát a szívembe, ahogy átjárja az egész bensőmet, ahogy a lelkemet megérinti és velem marad ez a jelenlét. Az a jelenlét, ami más, mint ami  eddig volt. Más, mint amit eddig éreztem és amit ismerek. Valami egészen más. Az, ami megszólít a nevemen és én megismerem. Az, ami elvisz a Golgotáig.  Ami megmutatja az üres sírt és ami bevisz a kárpiton túlra. A Szentek Szentjébe. És megmutatja az Atyát, ott tart az Isten jelenlétében és ad… és ad… és ad… többet… és még többet… és még többet… Magából.

Hirtelen megdöbbentem. Ilyen világban élünk. Egy rohanó, zajos, hangos, zavaros világban. Ahol az utat a bűn és az önzés borítja. És ott vagyunk a tömegben. Visz magával a mindennapok lendülete, az elvárások, a feladatok, a megszokások. Olyan könnyű velük menni. Olyan könnyű velük kiáltani. Olyan egyszerű pálmaágat törni… De vajon megállok-e a tömegben és megpillantom-e a szamárháton azt a férfit, akinek a tekintete mindent megváltoztat. Akinek egy pillantása elég, hogy mindent átformáljon.

És ha észreveszem? És ha meglátom? Engedem, hogy a szemembe nézzen? Hogy a lelkembe lásson és a szívemet megérintse? Megengedem, hogy hozzáérjen a sebeimhez, ahol a legjobban fáj? A hibáimhoz, ahol a legérzékenyebb? És engedem, hogy átöleljen akkor is, ha ellökném magamtól, mert szégyenkezem? Igen? Az nagyon jó! Nem? Az sem baj!

Nem baj, ha még nem éltél át ilyen Virágvasárnapot. Nem baj, ha még nem találkozott a tekinteted a Mesterrel. Nem baj ha nem volt. De most legyen!
Legyen egy igazi, élő, különleges Virágvasárnapod!

 

Békében háború idején                                2022.02.28.                                                  

   Korán keltem. 2022.02.28-at írunk. Számomra a megszokott reggeli rutin zajlott éppen, máshol háború. Milyen érdekes ez? Tőlünk nem messze fegyverek ropognak, rakéták rombolnak le épületeket, ellopva ezzel a nyugalmat, a megszokottat…Megfosztva életeket az élőhelyüktől, családokat otthonaiktól, embereket városaiktól, országokat polgáraiktól, elhozva a pusztulást, a bizonytalanságot, a megosztást, a gyűlöletet és a halált…
Mindenhol erről beszélnek. A fiatalok az iskolákban, a dolgozók a munkahelyen, ezért imádkoznak a templomokban, véleményt alkotnak a boltok előtt, a tereken, a házakban és elöntik a háborúról szóló hírek a médiafelületeket, közösségi oldalakat. Káosz érzése van mindenütt. A gondolatokban és az érzelmekben egyaránt.

   Kimentem a teraszra. Végignéztem a szépen füvesített kerten és úgy döntöttem körbe sétálok. Csend van. A száraz hideg csípte az arcomat és az alig lengedező szél csiklandozva simult hozzám, egy éppen induló autó hangját hozva felém. Ennyi volt csupán, ami megbontotta a csendet. A zöld füvön megcsillantak a dér fehér foltjai és meghallottam a közeli fákon fészkelő madarak vidám énekét. Becsuktam a szememet, mélyen magamba szívtam a hűvös levegőt és felsóhajtottam. A szemem megtelt könnyel és ebben a meghitt pillanatban néma kiáltással tört fel bennem a hála.

Hála azért, hogy a férjem munkaeszközt fog és nem gépfegyvert, hogy a gyermekeim iskolába vagy munkába mennek, nem harcolni. A szívem nem remeg félve, hogy egy értelmetlen harc ragadja el őket tőlem, hogy egy szép házban élek, meleg étellel várhatom haza a családot és a frissen mosott ruha illata árasztja el a fürdőszobát. Minden hétköznapi dolog felbecsülhetetlenné vált és a megszokottból különleges lett.

Visszagondoltam, hogy az elmúlt napokban, órákban mégis mennyiszer volt zaklatott a lelkem, fájt a szívem és nem értettem, hogy miért, hogyan, meddig? Igen, tudom, hogy ezeknek meg kell lenniük, de:
- Éppen most Uram? Éppen ilyen közel? Hogy lehet ezt kibírni egy anyának, egy feleségnek…?
- Mit lehet tenni ennyi féltés, aggódás, rettegés, bizonytalanság, veszteség, gyász és fájdalom között? Hogy lehet ezt elviselni? Kihez fordulnak az emberek oltalmat, választ és megoldást?

S ahogy ott álltam az ébredező természet békéjében - még alig világosodott - egy ének jutott eszembe.

Egyedül csak Te vagy,                                                  
Akinél a szív lecsendesül,                                            
Te vagy a kősziklám                                                     
Szabadítóm. Veszni, Uram, ne hagyj!                      
Benned hiszek, remélek, szívem nem fél,               
Te menedékház vagy a viharban,                             
Éltem már csak a Tiéd,                                                
Őrző kezed véd és kísér.                                           

És ekkor, újra betöltött a hála. Az ima megjelent az ajkamon és azzal a tudattal mentem be a házba, hogy a hatalmas Isten tenyerében vagyok, vagyunk mindnyájan, Akinek gondja van ránk! Mindegy mit mutatnak a körülmények, mindegy mit hallunk vagy olvasunk, Ő ezek között is ott van, nem szunnyad el és nem alszik a mi hűséges őrizőnk! 

 

Oldal: EPIZÓD TÖRTÉNETEK
Váradi Krisztina - Gondolatok a teraszon - © 2008 - 2024 - feheryndigo.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat