Megtalálni az Igazság ösvényét                                   2022.09.13.

 A közel múltban hallottam egy történetet, ami nagyon tetszett.
A történet a következő:

„ Egy újság meghirdettet egy állást morzekódoló munka betöltésére. A fizetés magasan az átlag fölött volt és egyetlen embert vettek fel csak rá. Semmilyen különösebb feltétele nem volt a munkának, csak annyi, hogy az illető kiválóan ismerje a morzejeleket. A hely, ahol az állásinterjú zajlott hamar megtelt emberekkel. A várakozó helységben kellemes zene szólt, újságok voltak kitéve, kávét is felszolgáltak. Az irodából senki nem jött ki és nem ment be. Telt az idő, de még nem hívtak be senkit. Az emberek tanakodni kezdtek: lehet csak átverés. A később érkezők közül egy fiatalember felállt, bekopogott az ajtón és bement. Rövid idő múlva kijött egy kedves hölgy és közölte, hogy mindenki haza mehet, mert megtalálták azt a személyt, akit kerestek. Értetlenül álltak a dolog előtt, de nem volt mit tenni, hazamentek. A fiatalembert felvették a munkára. Ugyanis, a zene közben elhangzott halkan egy morzejelekből álló mondat: ”Aki hallja ezt az üzenetet, jöjjön be az irodába.”

   Talán most azt kérdezitek, hogy hogy jön ez a történet az Igazság ösvényéhez. Nos, erről írok most nektek. Arról, amit nekem üzent .

Amikor hallgattam, megfogalmazódott bennem egy gondolat. A mai világban annyi féle hit van és olyan sokféle hang. Olvasunk, látunk, hallunk prédikációkat, tanításokat, csodákat. Rendezvényről rendezvényre hívnak, fesztiválokon és konferenciákon ülünk és minden felületen szembejön velünk valamilyen keresztény dolog. A sokféle hang sokféle utat mutat. Hívnak, hogy azon eléred a célodat. A boldogságot, az örökéletet. Mind az általa vélt igazságot hirdeti. Ám velük együtt sok téves és mérgező információ is beszivárog a keresztény életünkbe. Olyan szépen csengő, olyan kényelmes, olyan vonzó és olyan ártatlannak tűnő, hogy teljesen magával tud ragadni. Mind azt sugallja, hogy: Állj be a sorba! Tedd, amit mi teszünk, mondd, amit mi mondunk és higgy abban, amiben mi hiszünk! DE A FONTOS KÉRDÉS AZ,hogy ki tudom-e szűrni az eredetit a hamistól? A helyeset a tévestől? A hazugságot az igazságtól?  Mert közben szól az Isten! A tiszta, az eredeti hangon! Meghalljuk? Észrevesszük? Vagy már beleolvadt a többi hangba? Szól az Isten: Gyere, gyere Hozzám! Gyere Velem az én utamon! Menjünk együtt!

Amikor elolvastam a címet, hogy : Igazságod ösvényén, ez az Ige jutott eszembe: „Ügyelni akarok a tökéletes útra. Mikor jössz hozzám? Tökéletes szívvel akarok élni házamon belül.” Zsoltárok 101:2  Ó, mennyire szíven ütöttek ezek a szavak. Milyen szép ez az ösvény és mennyire egyenes ez az út! A Te Igazságod ösvényén nincs félelem és nincs tévelygés. Nincsenek csapdák, hazugságok, téves információk. Nincs homályban botorkálás. Isten fénye vezet a világosságban és az igazságban. Egyet kell tenni: követnem a hangot.

Ismerem ezt a hangot olyan erősen és egyértelműen, hogy minden más hang között felismerem? Amikor meglátogat felismerem? Amikor szólít meghallom? Amikor hív követem és amikor küld megyek?

Igen ? Mert Igazság ösvénye, a szeretet, az öröm, a béke és az áldások ösvénye.

A napok sora futó árnyék,
Velük együtt mi is haladunk,
Hol sötétben, hol fényben visz utunk,
De megyünk hittel, meg nem lankadunk.

A napok sora múló létünk,
Benne minden perc egy ajándék,
Körbe vesz  a Szeretet és Hűség,
Míg elérjük célunk Igazság ösvényén.
Éljünk vidám szívvel és vidítsunk fel másokat is!                                                                              

                         

 Az anyaság, mint szolgálat                                                    2022.05.26.

Amikor elolvastam a címet az volt az első gondolatom, hogy: Ez gyönyörű téma! Ahogy „ízlelgettem” ezt a gondolatot, azon kaptam magam, hogy megrohannak az emlékek és elárasztanak az érzelmek.

Ha megkérdezik tőlem, hogy határozzam meg a szolgálatot, ezt mondanám: Adni és tenni másokért kényszer nélkül, feltétel nélkül, elvárások nélkül, érdek nélkül úgy, hogy ne legyen ez önfeláldozás, teher és áldozat.

Mielőtt azonban bármibe is belekezdenék, engedjétek meg, hogy írjak néhány szót magamról. Krisztina vagyok, 48 éves, hat felnőtt gyermek édesanyja. Van egy csodálatos férjem, aki nagyszerű édesapa és áldott a szolgálatban.
    Mivel felnőtt gyerekeim vannak, ebből a szempontból írom le a gondolataimat és az érzéseimet nektek. Egyszerűen, őszintén és remélve, hogy valaki társra lel szavaimban.

Tehát akkor térjünk a lényegre! ☺

    Mióta emlékszek, vágytam arra, hogy anya legyek. Amikor Isten megadta, ez lett számomra a legnagyobb szolgálat. Kiváltképp akkor, amikor megértettem a súlyát: Egy napon számot fogok adni róla Isten előtt!  A gyermekeim talentumok, akikkel sáfárkodnom kell. Kamatoztatni azokat a képességeket, amiket miattuk és értük kaptam a Mindenhatótól. Tegyem ezt úgy, hogy az Ő terve valósuljon meg bennük.

Nem könnyű feladat szülőnek lenni. Különösen keresztény szülőnek nem. Elérkeztem én is egy olyan pontra, ahol bizony élesen elvált a kettő. A világ szemében jó szülőnek lenni teljesen mást jelent, mint Isten szemében. Az anyaság, mint szolgálat nekem itt indul. Amikor úgy döntök, hogy a Krisztusi irányelvek lesznek a mérvadók és ehhez fogok igazítani minden mást. Nekem anyaként ezt jelenti a szolgálat.  Felnőtt gyermekeknél más, mint kicsiknél. Könnyebb? Nehezebb? Nem tudom. De most, felnőtt gyermekek mellett így tudok szolgálni:

Megmutatni és engedni, hogy tapasztalatot szerezzenek. Tenni, adni és hagyni, hogy amit akarnak, azt kezdjenek vele. Tanácsolni, de elfogadni azt ha másként döntenek, véleményt mondani úgy, hogy ne érezzenek kényszert. Vezetni őket és mellettük maradni, ott is, hol másfelé indulnak. Elfogadni akkor is, ha minden tiltakozik bennünk. Ott lenni velük abban a helyzetben is, amit előre kudarcnak látunk. Csendben maradni, amikor egész lényünk azt ordítja, hogy beszéljünk vagy meghallgatni azt is, ami elől befognánk a fülünk. Odafigyelni arra is, amitől eltakarnánk a szemünk és segíteni felállni abból az esésből is, amit előre láttunk. Visszatartani a könnyeket, amikor zokog a szívünk és lenyelni mély sóhajokat, amiktől majd megszakad a lelkünk. Leengedni a kezünket, mikor vágyunk egy ölelésre és kitárni karunkat, mikor a gyermekemnek van rá szüksége. Átölelni és vigasztalni, mikor a fájdalom bennünk is sajog és biztatva reményt adni ott, hol mi is csak kételyt és bizonytalant látunk.
Beismerni a hibát és elfogadni a megbocsátást, figyelmeztetni úgy, hogy azt fenntartás nélkül megfogadják. Őrizni a bizalmat, mindennél jobban, hogy én legyek az első, akihez fordulhat. Kérhet, kérdezhet, nevethet és sírhat, mert tudja, hogy a szeretetemen semmi nem változtat! Legyenek a szavaink és tetteink egymás pontos tükörképei, az igenünk legyen igen és nem nemet jelentsen. S ha újra és újra bizonyítást nyer életünk által, hogy akik először Isten országát keresik azoknak ráadásként minden megadatik. Hitünket látva  megtapasztalják, hogy történjék bármi, amíg az Úrban bízunk, minden a   javunkra válik. Vele minden lehetséges és ura minden helyzetnek.
És imádkozni, mindent Isten kezébe téve, várni türelemmel, szeretettel!

   Mindezt nem tudom saját erőből megtenni. A legnagyobb munkát Istennek bennem, rajtam kell elvégezni. Azért, hogy tudjak  fejlődni, figyelni és engedni, hogy Isten megtanítson ezen az úton járni. S ahogy haladtunk, egyre többet megismertem Istenből. Engedte meglátni jellemét, a valódiságát és jelenvalóságát. A Vele való közösségem lett a legféltettebb kincsem. Muszáj volt Bele kapaszkodni, hogy meg tudjon a kegyelem tartani.

     Amikor a gyerekeim már nagyobbak lettek, kezdtek kamaszodni, akkor is az  Ige lett az iránytű számomra. Ez az új kihívás, másfajta hozzáállást kívánt tőlem. A jövő, a felelősség és a következmények kaptak nagyobb hangsúlyt. Nagyobb lett a feladat, göröngyösebb az út, de áldott és dicsőséges megtapasztalásokhoz visz.

    Zárásképpen szeretném megosztani veletek az egyik legnagyobb tanulságot, amit megtapasztaltam ezen szolgálat közben: A bizalmat nem lehet kiérdemelni, megküzdeni érte, elnyerni vagy követelni. A bizalmat csak ajándékozni lehet! Valaki vagy él vele (és akkor ez az ajándék egyre értékesebb lesz), vagy visszaél vele.

Egy ígérettel bátorítok mindenkit, ami nekem a mai napig erőt ad:  „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell  járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” Zsoltárok 32:8  

 

Oldal: BELSŐ TÜKÖR cikkek
Váradi Krisztina - Gondolatok a teraszon - © 2008 - 2024 - feheryndigo.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat